Óriásbábok és a Fehérvári királyok menete

A Székesfehérvári Királyi Napok és a Koronázási Ünnepi Játékok egyedülálló jellegzetessége a magyar középkor kiemelkedő alakjait megszemélyesítő közel öt méter magas óriásbábok megjelenése a rendezvényeken. 2023. augusztus 18. és 20. között az óriásbábok az Országzászló téren várják a látogatókat, augusztus 20-án pedig elhagyják a teret, hogy részt vehessenek a 16.30 órakor kezdődő Fehérvári királyok menetén.

A Székesfehérvári Királyi Napok és a Koronázási Ünnepi Játékok egyik leglátványosabb eseménye, a Fehérvári királyok menete több mint százötven felvonulóval minden évben ezreket vonz a Belvárosba augusztus 20-án. A huszonhárom tagú óriásbáb-család és kísérői, a hagyományőrzők, a korhű ruhába öltözött önkéntesek és a régizenészek vasárnap 16.30 órakor indulnak el a Koronás Parktól a Fő utcán át a Városház térre, majd továbbvonulnak az ünnepi közgyűlés helyszínére, a Szent István térre.

A színes menet kiemelkedő alakjai a közel öt méter magas óriásbábok: Géza fejedelem és felesége, Sarolt, Szent István és felesége, Boldog Gizella, fiuk, Szent Imre herceg, Asztrik püspök, Szent László és felesége, Adelheid, lányuk Piroska, I. Géza, Salamon király, Könyves Kálmán, Álmos herceg, II. István és II. (Vak) Béla, III. Béla és felesége, Antiochiai Anna, II. András és lánya, Szent Erzsébet, IV. Béla és lánya, Szent Margit, IV. (Kun) László és az utolsó Árpád-házi uralkodó, III. András. A rendezvény jelképének számító királyi óriásbáb-család tagjai Somogyi Győző, Kossuth- díjas grafikus és festőművész tervei alapján, kezdetben Grosschmid Erik, Blattner Géza-díjas bábtervező, majd Majoros Gyula, Blattner Géza-díjas bábkészítő- mester, szobrászművész irányításával és Ujj Zsuzsa keramikus iparművész közreműködésével készültek el, székesfehérvári diákok bevonásával.



A Fehérvári királyok menetét a Pavane Történelmi Táncegyüttes és Zászlóforgató Csoport tagjai vezetik fel a Koronás parktól. Őket a Borostyánkő Hagyományőrző Egyesület tagjai követik – nyomukban Szent István, Szent Imre, Gizella királyné, II. András óriásbábja vonul önkéntes kísérőikkel. Az I. András Király Lovagrend lovagjai, apródjai, úrhölgyei a Sub Rosa régizenei együttes középkori dallamaira menetelhetnek, ahogy mögöttük a korhű ruhába öltözött önkéntesek is. A sort Géza fejedelem feleségével, Sarolt fejedelemasszonnyal és Asztrik püspökkel, valamint a Magyar Királyi Kardforgatók Rendje folytatja. Az óriásbábok – Szent László, Adelheid, Piroska, I. Géza és Salamon – után újabb régizenészek, a Musica Historica együttes tagjai érkeznek a Fő utcára. Könyves Kálmán, Álmos herceg, II. (Vak) Béla és II. István óriásbábjai között a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület vonul, mögöttük pedig a Bordó Sárkány Régizene Rend. III. Bélát, Antiochiai Annát, IV. Bélát, Szent Margitot és Szent Erzsébetet a Keleti Szél zenekar és a Fejér Baranta Hagyományőrző Sportegyesület tagjai követik. A felvonulást IV. (Kun) László, III. András óriásbábjai és a Szent László Vitézei Egyesület tagjai zárják.



A Városház térre érkezve, az Országalmát megkerülve a Fehérvári királyok menete a Szent István térig, az ünnepi közgyűlés helyszínéig folytatódik, ahol 18 órakor dr. Cser-Palkovics András polgármester mond ünnepi beszédet és átadja Székesfehérvár kitüntetéseit. A közgyűlés esőhelyszíne a Városháza díszterme, a Fehérvári királyok menete kedvezőtlen időjárás esetén elmarad.



A Koronázási Ünnepi Játékok részletes programja a www.kiralyinapok.szekesfehervar.hu honlapon olvasható, személyesen a Tourinform Városház téri irodájában és Városház téri infopontján, valamint a rendezvény Országzászló téri információs faházában tájékozódhatnak a látogatók.

Támogatók